7.rész - A szökés

Sziasztok!

Bocsánat, hogy csak most hozom a fejezetet, de technikai gondokkal küszködtem... -.-

(kikapcsolták az internetem)

De végül is itt van a fejezet, remélem tetszeni fog! :)

Jó olvasást!

Pusz: Anna Love ♥

-Eric!-a hang hallatára csak úgy felpattantak szemeim.-Kész vagy?-suttogta.
-Kész...-feleltem, majd felültem az ágyban. Semmit sem láttam, hiszen mindenhol sötét volt. Csak Maja világított a kis zseblámpájával az emeletes ágy tetejéről. A lány halkan leugrott mellém, kezében egy darab papírral, ami a térképünk volt.
-Rendben, akkor megvan a tapéta?-nézett fel rám, mire elemeltem az említett tárgyat.-Mehetünk!
Bemászott az ágyamba, és megnyitotta átjárónkat a szabadba. Ami gyakorlatilag egy lyuk volt a falban, csak eltakartuk, hogy ha kiszöktünk, ne találják meg olyan könnyen a kijáratot. Bepréselte magát az apró járatba, amivel már egy hete kínlódunk. Kanállal kellett kiásni, ezért csodálkozom is, hogy ilyen hamar kész lettünk.
Kicsit előrébb kúszott, hogy én is beférjek. Összehúztam magam, majd utána mentem, és visszahúztam a helyére a tapétát. Maja felkapcsolta a lámpát, közben megindult előre, én meg követtem.
-Mennyi van még?-kérdeztem, mikor mikor már jó messze jártunk.
-Valahol itt van a másik alagút!-tapogatta a járat felső részét a lány. Csak is az én okos Wandámnak köszönhetem az ötletet, hogy ássunk el valameddig, aztán menjünk vissza egy keveset, és ott pedig felfelé csináljunk egy másik alagutat, amit ugyanúgy letakarunk, mint kint a falat, szóval nem követhetnek minket.
-Megvan!-suttogtam, miközben felálltam. Maja a kezembe adta a lámpát, én meg körülnéztem. Bevilágítottam egy a részt, és felhúztam magam. Innen már nincs sok a kijáratig. A szívem folyamatosan a torkomban dobogott, a lebukás miatt paráztam. De ahogy barátom is felkerült mellém, az "egérutat" pedig lezártuk, megnyugodtam. Itt már nem találhatnak meg minket.
Kúsztam tovább.
-Au!-kaptam a fejemhez, miután jól bevertem.-Miért nem ástad ki?-sziszegtem.
-Van ott valami, amitől nem fértem el.-felelte.
Megtapogattam azt a valamit. Jó kemény, nem csoda, hogy fáj a fejem. Próbáltam eltolni, de sikertelenül.
-A lábaddal lökd ki!-szólalt meg ismét a lány, mire belerúgtam.-Nem azt mondtam, hogy törd el a lábad, te szerencsétlen!-ütött a vállamra.
-De ez rohadtul... au...-fogtam a bokám.
Ilyen az én formám. Megint neki rugaszkodtam, és a vállammal kezdtem el kifelé nyomni.
-Megmozdult!-kiáltott fel örömében Maja. Nekem nem volt időm ujjongani, mert éppen egy fél tonnás követ vagy mit tartottam.-Gyerünk Eric, nyomd!
-Légyszi, ne ordibálj félreérthető dolgokat!-fordultam meg, és adtam egy utolsót löketet az útonálló valaminek, ami ezután kiesett a helyéről, velem együtt.
-Huh!-ráztam meg a fejem a földön ülve.
-Megvagy?-jelent meg a résben Maja.
Dudálásra néztem fel, és lefagytam, amint megpillantottam az egyre közeledő metró fényeit. Ha nincs itt bűntársam, lehet már légy lennék a földalatti elején. A lány azonnal kapcsolt: megfogta a vállam, majd az alagút széléhez rántott, a szerelvény pedig elhaladt mögöttem.
Megszólalni sem tudtam, csak lihegve kapaszkodtam az ott lévő csövekbe. Az életem lepergett a szemem előtt az elmúlt két másodperc alatt. Maja a kezeslábasom nyakánál fogva tartott meg, és az arckifejezéséből megállapítottam, hogy ő is megijedt.
-Ezt még egyszer ne csináld.-törte meg a csendet, mire bólintottam. A fejemet óvatosan hátrafordítottam, hogy megnézzem jön-e még vonat. Mivel már sehol nem láttam semmit, beálltam a sínek közé, és lesegítettem barátomat.
-Most... te mész elől.-nyögtem ki, közben fejemet össze-vissza kapkodtam.
-Gyere!-fogta meg a kezem, és a magához húzott. Összehúztam magam, úgy követtem a lányt, a falhoz lapulva. Csak két metró haladt el mellettünk, én mind a kétszer kisebb sokkot kaptam.
-Ott vagyunk már?-tettem fel a kérdést sokadjára, miközben csukott szemmel lépkedtem előre, Maja vezetésével.
-Kapaszkodj!-mondta a lány, és megfogta a másik kezemet. Majd felhúzott valahová. Kinyitottam a szemeimet, aztán egy nagy sóhaj kíséretében konsantáltam, hogy megúsztam. A szememet dörzsölve hanyatt feküdtem a kövön.
-Soha többet nem utazok földalattin...-jelentettem ki.
-Túlélted, ez a lényeg!-guggolt le mellém Maja.-Meg az, hogy kint vagyunk. Olyan édes a szabadság íze!-állt fel csípőre tett kézzel, és vett egy mély levegőt.
Mosolyogva felültem. Igaza van, szabadok vagyunk. Bár már kezdtem hozzászokni a rideg környezethez, de eléggé befordultam ez idő alatt. Sokat rontott a lelki állapotomon, hogy Sophie pár napja megjelent nálunk...

-Mi ezt... ezt honnan veszed?-húztam végig a kezemet a rácsokon, szememben összegyűltek a könnyek.
-Felhívott, hogy nem jön haza.-nyelt egy nagyot.-Egy sráccal láttam elmenni.
Megfordultam, majd a földre rogytam. Térdemre hajtottam a fejem, közben folyamatosan kattogott az agyam: ez biztos nem igaz! Lehet, hogy nem is Wandát látta! Mégis kivel? René 2.0?
-Hogy hívják?-néztem fel a román lányra, aki megilletődötten ácsorgott a cella előtt.
-Azt hiszem valami Peter... de nem vagyok biztos benne.-felelte, én pedig magam elé meredten szólaltam meg:
-Peter Summer.-suttogtam. Alex legjobb barátja, a tánciskolából. Egyszer találkoztam vele: egy kétszínű szemétláda. Ha valóban olyan jóban vannak, a táncosom megengedte a srácnak, hogy leitassa, majd hazavigye magához a barátnőjét. Wanda meg nála van.
-Eresszenek ki innen!-kezdtem el rázni a rácsot idegesen.-Nem mehet oda hozzá, csinálnom kell valamit!-csapkodtam.
-Nyugalom Saade, vagy én nyugtatlak le, és azt szerintem nem szeretnéd!-fenyegetőzött Fred, de nem érdekelt.
-Sophie, segíts!-könyörögtem a lánynak.-Nem engedhetem, hogy Wanda vele legyen! Nem hagyhatom!-kaptam el a kezét.-Kérlek!
Szerencsétlen lány, teljesen sokkot kapott a viselkedésem miatt. A többi rab biztos rajtam röhög. Olyan vagyok, mint egy óvodás.
Az őrünk meg nem viccelt. Kirántotta Sophie-t mellőlem, és belém nyomta sokkolóját. A földre estem.
-Menjen haza!-mondta a román lánynak egy másik őr, aki szerintem hazáig rohant.
A nagy szenvedés közepett láttam, hogy rengetegen tömörülnek be a cellába.
-Hé, engedjenek el!-kiabálta Maja, akit ketten lefogtak. Engem pedig az ágyhoz bilincseltek. Lehunytam a szemem, miközben összeszorítottam a fogaim. Ágynak négy sarkához egy-egy végtagomat.
-Még egy ilyen, aztán zárka!-tette zsebre a kulcsokat Fred, majd ezzel a intéssel ott hagyott.
Sóhajtottam egy nagyot, de levegőt is alig kaptam. Csakis az járt a fejemben, hogy mit csinál most Wanda. Hogy került a képbe Peter? Honnan ismeri? Tuti, hogy a hülye tánc miatt van az egész!
-Eric...-tette Maja a mellkasomra kezét, mire ránéztem. Az aggodalom kiolvasható volt tekintetéből.-Jól vagy?
-Nem.-ráztam meg a fejem.-Wanda egy őrülttel van együtt, aki minden lányt képes elcsábítani. Nem hagyhatom, hogy ott legyen vele!
-Tudod, hogy szeret téged! Nem fog megcsalni! Én csak tudom!-mosolyodott el.
-Mi?-kerekedett el a szemem.
-Mikor Kínában voltunk. Emlékszel As-re?-persze, hogy emlékszem arra a görényre.-Erősen ellenállt neki. Akármennyire is volt helyes meg cuki a srác.-ábrándozott, én meg unottan forgattam a szemem.-De mégis mindig azt hajtogatta: "Ő az én világom, Eric Saade a barátom."
-Tényleg ezt mondta?-mosolyodtam el a kis versikén, Maja pedig biccentett.
Lehunytam a szemem. Lehet a fele nem igaz ennek: Sophie félreérthette a nevét, mert nem állította biztosra. De ismerem annyira a barátnőm, hogy tanul a múltból, így nem fog semmi rosszat tenni...

Még mindig kiborít ez a dolog, de beletörődtem. Meg izomlázam is lett...
Nem sokára itt lesz, és ezt megbeszélhetem vele. Az órára néztem: holnap délben jön, alig 10 óra múlva.
-Gyere, keressünk valami jobb helyet!-nyújtotta Maja a kezét, hogy felsegítsen. Igaza van, nem valami kényelmes itt ahol két percenként jár a metró, valami eldugottabb részt kellene találnunk. Pedig azt terveztem, hogy integetek az utasok, de erről kell mondanom, mivel valószínűleg körözést adnak ki ellenünk, rájönnek, hogy itt bujkálunk. Csak Wandát kell megvárnunk, aki remélhetőleg nem felejtett el engem...

/Wanda/

-Kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak!
Vigyáztam. Ahogy a metró utolsó kocsija is eltűnt az alagútban, körülnéztem. Üres a megálló; dél van. Közelítettem a kerítéshez, amin a "Belépni tilos!" tábla lógott. Óvatosan berúgtam, majd megszegtem a szabályt, áthaladtam a tiltott részre. Remélhetőleg senki nem látott.
Ezek után egy ismerős szituáció következett: valaki befogta a számat.
-Pszt!-suttogta, mire hátrálni kezdett. A szívem a torkomban dobogott, éreztem, hogy ez nem Eric...
Egy ideig mentünk egyenesen, pár létrán fel kellett másznunk, így elég necces volt, hogy közben végig fogta a számat valaki, de megoldottuk. Valami világított és nem messze, egy sötét alakot pillantottam meg az oszlopok között.
-Eric!-szaladt ki a számon, mikor végre eleresztettek.
A barátom felállt, én meg szaladni kezdtem felé. Sikerült, csakis erre tudtam gondolni, itt van, és szabad, és... miért nem örül nekem?
Megláttam arckifejezését, karba fonta kezeit, már tudtam, hogy valami nem stimmel. Arra a már egy hete nem láttuk egymást ölelkezős dologra számítottam, de nem ez volt.
-Eric?-pislogtam nagyokat.
-Ki az a Peter?-vonta fel a szemöldökét, mire lesütöttem a szemem. A francba!
-Honnan tudsz róla?-kérdeztem.
-A kismadár csiripelte.-vonta meg vállát.-Szóval?
Sophie... gratulálok, gondolom így tervezted. El akartad szúrni az első találkozást? Csak te nem tudsz semmit! Mert lehet, hogy Peternél aludtam el, de nem ott töltöttem az éjszakát...
-Eric, nem történt semmi!-hadonásztam karjaimmal.-Hinned kell nekem! Csak beszélgettünk, felajánlotta, hogy nála aludhatok, de tudtam mire készült, ezért... leléptem, amíg zuhanyzott!-magyaráztam.-A srác nyomult, én viszont nem követem el még egyszer azt a hibát, amit anno megtettem, ami miatt egyáltalán itt vagyok!
-Wanda, fogd fel, hogy nem miattad volt!-lépett oda hozzám.-René véletlen került ide. Nem tudhattad, hogy fellépek a fesztiválon, és azt akarja tönkretenni! Nem gondoltam volna, hogy ettől kiborultál, és azért kerültél a tanúvédelmi programba! És nem, nem azért vonultam vissza, mert elszakadtunk egymástól, nem te vagy a hibás, érted?-tettem vállára a kezeimet.-Az én döntésem volt! Szeretném veled tölteni az időt, amit eddig zeneírásra, koncertekre pazaroltam! Mert te vagy a mindenem és szeretlek!-majd megcsókolt, hosszasan, szenvedélyesen.
Monológja alatt könnyek futottak végig az arcomon. Dühös rám, amiért nem hiszem el neki, hogy ő akarta ezt az egészet. Éreztem feszültségét, ahogy keblére ölelt, és egy pillanatra sem eresztett.
-Elég!-szakítottam el egymástól ajkainak.-Elég...-suttogtam, mert már szinte fájt szeretete.-Értem.-néztem mélyen a szemébe, ami felcsillant kijelentésemre.
-Csak most jött ki rajta az elmúlt 9 nap feszültsége.-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül, mire elkerekedett a szemem. Lassan fordítottam hátra a fejemet, majd sikítva ugrottam Eric ölébe.
-Úristen!-kaptam szám elé kezemet.-Menj innen, hagyj békén!-kiabáltam, barátom nyakába kapaszkodva.
-Nyugalom!-simította meg a hátam, és lerakott a földre.-Van valami, amiről nem tudsz...
-Mi?-csúszott egy oktávval feljebb a hangom.-Hogy egy bűnözővel barátkozol? Hogy megszöktettél egy embert, aki meg akart ölni?
-Eleve nem zárattam börtönbe!-közölte a srác, nekem meg földig esett az állam. Micsoda???
-Wanda, higgadj le!-állt meg előttem egykori barátnőm.-Nem akartam neked rosszat, így utólag belátom: hülye voltam! Nem kezdhetnénk elölről?
-Egyszer már bedobtad ezt a dumát, másodszor nem veszem be!-fontam össze karjaimat.
-De azóta megváltozott!-szólt közbe Eric.-Hihetsz neki!
Összehúztam a szemeimet. Nem túl meggyőző...
-Nem is tudom.-ráztam a fejem.-Meg akartál ölni!-világosítottam fel.-És jól át is vágtál, hogy bízhatnék benned? Te pedig...-fordultam barátom felé.-Elengedted? És képes voltál azt hazudni, hogy neki rohant a vasajtónak, majd kórházba került?
-Micsoda?-nevette el magát Maja, de én egyáltalán nem tartottam ezt nevetségesnek.
-Wanda, mielőtt ezen kezdenénk el veszekedni, elárulom, hogy miért engedtem el.-mondta Eric.-Öhm... mit is mondtál? Volt egy szép hosszú monológod!
-Játszuk el még egyszer a jelenetet, olyan izgi volt!-tapsikolt a lány, mire elkerekedett a szemem.
Eric megvonta a vállát. Egy ismerős szituációba álltak be: amikor Sam elvitt engem a helyszínről...
-Miért?-kérdezte a barátom.-Miért tetted ezt?
-Te nem tudod milyen szörnyű volt nekem!-csuklott el Maja hangja, és ökölbe szorította a kezét.-Gondolj csak bele! Ikertestvéred van... akit mindenki jobban szeret nálad, ő a drága, kedves, aranyos Maja, akit imádnak, mert tehetséges, mindig vidám és kedves. Senki sem figyel a másikra, a kisebbre... aki egész életében szenvedett és családja még azt sem vette észre, mikor otthagyta otthonát! Amikor Svédországba repültem, ezek az emberek szántak meg, pótolták a családom, mindent, ami hiányzott az életemből! Ezért segítek nekik, mert ők is segítettek rajtam! És most? Mindent tönkre akartok tenni, ez miért jó nektek, elárulnád?
-Én csak megvédem azt, akit szeretek!-felelte Eric komolyan, én meg is hatódtam rajta.-Te pedig tönkreteszed az életed ezzel! Lehet, hogy tudnál rendes életet élni, ha nem csapódtál volna hozzájuk! Elfelejthetnéd a múltat, és csak koncentrálnál a jövőre, de ezzel úgy gondolom... és most szépen fogok fogalmazni, elcseszted az életed és töltheted le a börtönben a maradék 60 évedet!
Egykori barátnőm pár pillanatra megállt, aztán térdre borult a srác előtt. Ez így történt, micsoda?
-Eric, megtaláltad Maját?-változtatta el hangját az expopsztár, majd kihalászott valamit a zsebéből, ami egy walkie-takie-t szimbolizált. Jelenesetben egy banán volt. Honnan szerzett banánt?!
-Nem...-felelte egyszerűen, ledobta a földre, és rátaposott. Minek következtében a gyümölcs széttrancsírozódott. Visszafojtottam a nevetést, mert ők sem estek ki a szerepükből, de így elég nehéz volt komolynak maradni. Maja a barátomra emelte tekintetét.
-Fuss, fuss, amíg teheted!-"dobott" valamit a lányra, ismét egy szimbolikus dolog, ezt viszont nem értem.
Még lökött egyet rajta, hogy induljon. Barátnőm fejére húzta az izét, és megölelte Ericet, aki viszonozta kedves gesztusát.
-Menj kérlek!-suttogta a fiú.
-Köszönöm...-szipogta Maja, aztán odébb futott, be a sötétbe.
-Látod! Szökik!-mutattam a lány felé, mire Eric elcsendesített.
Megállt egy helyben, és búskomor arcot vágott.
-Eric?-kapott a szívéhez a mögötte álló lány, mire barátom megfordult.
-Úristen, te?-rázta a fejét.
Aztán meghajoltak. Elnevettem magam. Hülyék...
Szép darab volt, de még mindig kételkedem barátnőmben. Most direkt használtam ezt a szót; kap egy utolsó lehetőséget. Mikor ezt közöltem vele, boldogan a nyakamba ugrott. Mint a régi szép időkben...
-Holnap kiviszlek innen titeket!-mondtam.-Tízkor itt vagyok! Addig kibírjátok nélkülem?-néztem kérdőn rájuk.
-Én nem tudom...-karolta át derekamat Eric, majd hosszan megcsókolt.
Nekem is hiányzik. Nagyon egyedül voltam egész héten.
Tény: ha ott maradok aznap Peternél, akkor lett volna társaságom, de átlátok a szitán. Egyszer már beleestem ebbe a hibába, hogy más fiúhoz kezdtem közeledni. A végén pedig rosszul jártam. Egyébként a táncoslábú srác kedves meg aranyos, én viszont nem kérek belőle.
Átöleltem azt, akit tényleg teljes szívemből szeretek, és ez nem fog változni... soha!